Keresett kifejezés: "sema show 2015"
Találatok száma: 2030

Végre valami nem widebody

A SEMA Show az egész világ autóiparának kiemelt ünnepe, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy  egy itáliai tuningcég egy európai stílusban épült német autót mutat be a standján,

Mercedes GLK koncepciók a SEMA Show-ra

A Mercedes idén januárban debütált szabadidő-autója sem hiányozhat az idei SEMA Show felhozatalából. A már gyárilag is masszív erőt sugárzó SUV több tunert is megihletett, az első látványtervek pedig már meg is jelentek a tervbe vett átalakításokról.

SEMA Show 2015: kezdjük odakint!

Mivel az idő rohan, fotóznivaló pedig még végtelen mennyiségben várakozik a pavilonokban, bármiféle bevezető nélkül csapjunk is a dolgok közepébe. Ezt láttuk a SEMA Show nulladik napján!

Európa idei krémje: az ETS 2017 mezőnye

European Tuning Showdown: kontinensünk legnagyobb respekttel bíró autós szépségversenye, melyet immáron hatodik éve rendeznek a Tuning World Bodensee egyedülálló programjaként. A szezon során gondosan összeválogatott nemzetközi mezőnyből minden évben hihetetlen gépek csapnak össze az arénában, ahová már maga a bekerülés is hatalmas szónak számít. 

Aug. 29-30: Utazz velünk Prágába!

Az Autó, Motor és Tuning Show által folyamatosan épülő nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően idén is több európai rendezvényen volt, illetve még most is van lehetőség hazai autók kiállítására. A legnagyobb európai kiállítóson, Bodenseen és Krakkóban már voltunk, a következő buli pedig ősszel lesz: jelentkezz, és tarts velünk Prágába!

Elkészült az UNIX-AMTS 2024 nyereményautója!

Idén tavasszal is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt autót sorsolunk ki a látogatók között az AMTS zárónapján. A sokéves tradíció és a játék feltételei változatlanok, a fődíj pedig a show történetének eddigi legfiatalabb és legjobban felszerelt nyereményautója!

Elkészült az AMTS 2023 nyereményautója!

Idén tavasszal is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt autót sorsolunk ki a látogatók között az AMTS zárónapján. A sokéves tradíció és a játék feltételei változatlanok, a fődíj pedig a show történetének eddigi legfiatalabb és legjobban felszerelt nyereményautója!

A találkozó, ahol egy tuningolt Aventador is csak töltelék.

Itt van az ősz, itt van újra. Ez pedig nem jelent mást Amerika nyugati partján, mint az autós élet beindulását. A nagy nyári kánikulákat követően (és persze a Covid miatti másfél éves kényszerpihenő után) maximumra pörögtek az autós rendezvények a világnak ezen a felén, így 2019 májusa után végre újra megrendezésre kerülhetett a kaliforniai Huntington Beachen a Cars and Copters jótékonysági autós találkozó.

80 éve ezzel még tüzet oltottak...

Még fél óra sem telt és csak néhány képet kattintottuk el a kedden rajtoló idei SEMA Show bepakolása során, de máris megtaláltuk az első olyan járművet, ami mellett legalább ennyi időre sikeresen le is ragadtunk. Gyakorlatilag kiégett az agyunk a felismeréstől: ezt a járművel valaha tűzesetekhez riasztották...

"Han" és a Datsun 240Z is megjárta a SEMA Show-t

Sung Kang - vagy ahogyan a Fast & Furious mozikból ismerhetjük: Han Soul-Oh - igazán hitelesen játssza a filmekben rászabott szerepet. Paul Walkerhez hasonlóan Ő is igen szép autóparkkal rendelkezik és akkor sem ijed meg, ha a csavarkulcs után kell nyúlni.

Játékos Ford a SEMA-ra

Ezt jól kitalálták! A Ford a Hot Wheels-szel közösen készítette el a SEMA Show-n kiállított demóautót.

Autonomous TTS és STaSIS R8: Audi a SEMA Shown!

Az Audi történetében először állít ki a világ legnagyobb autóipari rendezvényén, a két hét múlva esedékes SEMA Show-n. A debütálást pedig nem bízzák a véletlenre: a hat bemutatandó autó között két igen exkluzív járgány is helyet kapott, köztük egy 710 lovas R8 Spyder, valamint egy igazi csemege, a sofőr nélküli Autonomous Audi TTS Pikes Peak.

Mr. Norm Super Challenger és Super Cuda

Ismét egy Dodge Challenger és ismét a SEMA Show kínálatából. A legújabb változatot nem kisebb név jegyzi, mint a Dodge koncepciók egyik koronázatlan királya, Mr. Norm.

Bentley Tetsu GTR a SEMA Show-ra

A világ leggyorsabb Bentley-jének titulált Tetsu GTR-ről már a nyár közepén is olvashattatok híreink között. A koncepciót készítő japán ASI, a Toyo Tires oldalán az idei SEMA Show-n is megjelenik, a nagy alkalomra pedig még tornáztak egy sort a csomagon: valamivel letisztultabb, de egyben még durvább optika, más színösszeállítás – a virágminta viszont maradt.

Chevrolet Camaro CR1 1969

Az izomautók tuningolásával foglalkozó oklahomai CR Supercars legutóbbi munkája egy átalakított 1969-es Chevrolet Camaro, amely a CR1 típusjelzést kapta. A klasszikus izomautók stílusjegyeit mai technológiával ötvöző bestia az idei SEMA Show Centerfold Clutches standján mutatkozott be.

Nyakunkon a Liberty Walk Audi R8

Az utánozhatatlan, egyedi stílusban épült széles bodykitek divatja a tavalyi SEMA Show óta hozta el az igazi világhírt a japán Liberty Walk (LB Performance) számára. Számos drága sportautó után most az Audi zászlóshajója, az Audi R8 is sorra kerül!

1.000 lóerővel: Formula Drift Honda S2000

A Vibrant Performance driftre épített Honda S2000-esére az idei SEMA Show képei közt figyeltünk fel. A Formula Drift sorozatban szokásosnak egyáltalán nem mondható típust a neves pilóta, Chris Jeanneret vezeti harcba a V8-as erőgépek ellen.

Minden részletében remekmű

Rendkívül impozáns saját építést mutatott be a régi és új izomautók teljes körű átalakításaiban utazó Ringbrothers az idei SEMA Show-n. A Wisconsin államban tevékenykedő műhely egy 1966-os Chevelle-t választott alapul.

Minden téren rekord: UNIX-AMTS 2024!

Március 24-én, vasárnap este zárta be kapuit hazánk legnagyobb autós-motoros showja, az UNIX-AMTS 2024. A rendezvény történetének eddigi legnagyobb, rekordméretű kiállításával, rengeteg programmal és újítással tért vissza a Hungexpo falai közé - és persze azon is túlra.

Fényűzés a köbön: megnéztük a Dubai Autószalont!

Rengeteget hallottunk már róla, idén azonban végre személyesen is volt szerencsénk meglátogatni a Közel-Kelet egyik legjelentősebb autós kiállítását, a Dubai Autószalont - vagy hogyan hivatalos nevén szólítják, a Dubai Motor Show-t.

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
Összesen 2030 találat 102 oldalon